Mozgás- és Képességfejlesztő Központ – „Gyerekeknek, a kudarcmentes, sikeres iskolai és felnőtt évekért”

Reflextorna fej
márc. 11, 2014
A szeretet hatalmáról

A szeretet hatalma a gyermekeink fejlesztésében

Gyermekeink jogos szükséglete a szeretet.

Minden pozitív emberi törekvés abból fakad, hogy szeretetet kapunk és megtanulunk szeretni.

A szeretet az- az eszközünk, amellyel jól navigálhatjuk le az életünket. A gyermeknevelésünk is hasonlóképp működik. Ahol szeretet lakik, ott hamarabb gyógyul minden gyermeklélek és a nem várt negatív élethelyzetekből fakadó fájdalmak is hamarabb hegmentesen tudnak gyógyulni. A gyerekek elsődlegesen érzelmi lények, életük első benyomásai is mind érzelmileg hatnak rájuk. A gyermekeink a mi érzelmeinkre is fogékonyak, egyszerűen olvasnak bennünk. A cselekedeteinkkel kell szeretnünk. Magatartásunkkal, tetteinkkel, mert ez az igazi közvetítő. Ha nem őszinte a cselekvés, a gyermek átlát rajtunk, csalódottá válik. Természetesen kell, hogy szavakba öntve is áramoljon a szeretet.

A nevelésünk eszköze is lehet a szeretet. Az a gyermek, aki szeretetben él sokkal könnyebben fegyelmezhető, nevelhető. Mivel szeretet járja át a lelkét, nem kell harcolnia, megküzdenie a szeretet-táplálékért, kiegyensúlyozottabban, egészségesebben tud fejlődni. Feltétel nélküli szeretettel kell megtöltenünk a gyermekünk lelkét, hiszen az igazi szeretet mindig önmagáért szereti a gyermeket, nem pedig azért, amit tesz.

A szeretetet nem lehet feltételekhez, teljesítményhez kötni.

Ha a gyermeket feltétel nélkül szeretjük, jól fogja magát érezni, képes lesz szorongásait leküzdeni és megtanulni uralkodni magán.

Az egyéni mozgásterápiánk alkalmával, mint szülő „Munkálkodhatsz” a szeretet elmélyülésén.

ÖT SZERETETNYELV:

• Minőségi időt tölthetsz gyermekeddel – szeretetajándék
• Érintés gyógyító hatalmát alkalmazhatod – szeretetajándék
• Dicsérő-, biztató-, bátorító szavakat alkalmazhatsz – szeretetajándék
• Beépítheted a jutalmazást – szeretetajándék
• Szívesség alkalmazása - szeretetajándék

Elérhetőségeink

Reflextorna Mozgás- és Képességfejlesztő Központ

  • Budapest XI ker.
    Budafoki u 56.
  • 2330, Dunaharaszti,
    Határ út 118.
  • +36 (30) 409-4266

Adatkezelési tájékoztató

Kövess minket a Facebookon is